A STOP információi szerint Robert Pattinson, az Alkonyat filmek sztárja a rajongók óriási érdeklődése miatt kiköltözött a budapesti Four Seasons Hotelből. A sztárt egy magánlakásba vitték, ahol nyugodtabb körülmények között regenerálódhat a forgatások után.
Robert Pattinson vasárnap érkezett meg Budapestre a Bel Ami című film forgatására. A sztár a Four Seasons Hotelben szállt meg, ám információink szerint ma úgy döntött, elhagyja a szállodát. Úgy tudjuk, Pattinson egy magánlakásba költözött át.
Információnkat a szálloda munkatársai sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták, mivel vendégekről nem adhatnak ki információkat. Megkerestük a hotel marketing-igazgatóját is, ám ő egyelőre nem reagált kérdéseinkre. Cikkünk megjelenése után Sherryn Bates azt közölte: mivel a vendégekre vonatkozó információkat a legnagyobb diszkrécióval kezelik, ezért nem adnak tájékoztatást.
Ma egyébként a Magyar Rádió épülete előtt, a Pollack Mihály tér környékén a Múzeum utca - Ötpacsirta utca kereszteződésénél tűnik fel a Bel Ami szereplőgárdája. Nagypénteken, április másodikán a VIII. kerületbe, a Bókay utcába költözik a forgatás, míg szombaton, 3-án éjféltől reggel hatig a Dohány utca környékén, az Erzsébet körúton, illetve az Osváth utcánál nyílhat lehetőség találkozni Robert Pattinsonnal.
Információink szerint Uma Thurman az előzetes hírekkel ellentétben csak a jövő héten érkezik Budapestre, így akik őt akarják látni, azoknak még várniuk kell.
forrás: stop
Robert Pattinsont elüldözték budapesti szállodájából?
Kapcsolódó sztárok
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline
0 felhasználónak tetszik:


