Bár a halottkém jelentése szerint illegális szert nem találtak Brittany Murphy holttestében, elképzelhető, hogy az ifjú színésznő mégis a lakásában megtalált, temérdek gyógyszer miatt halt meg, közvetve…
Mint ismeretes a 32 éves Murphy a tragédiát megelőző napokban már súlyos, lázas beteg volt. Majd tavaly december 20-án, vasárnap reggel még inkább rosszabbodott az állapota, több alkalommal hányt az ébredését követően. Végül reggel nyolc óra körül édesanyja talált rá eszméletlenül a fürdőszobában. Feltételezhetőleg zuhanyozás közben érte őt a halál, amelyet egy hirtelen jött szívroham okozott, amelyet a fentebb említett tényezők egyszerre való „fennállása”, valamint a színésznő súlyosbodó tüdőgyulladása idézett elő.
Ám könnyen lehet, hogy Murphy közvetve saját hipochondriájának lett az áldozata. a TMZ.com portál értesülései szerint ugyanis anyakönyvezett nevén, Lola Manilow Murphy-ként 2003 és 2009 között összesen 32 különböző gyógyszert íratott fel orvosaival. Így valóban igaz, hogy illegális szert nem birtokolt, ám az ezekből összeállított „házi patika” akár halálos méreg is lehetett a hosszú évek alatt.
A tabletták között volt többek között allergia elleni gyógyszer és különböző antibiotikumok is. A legveszélyesebb ezek közül a Bioxin volt, amit állítólag öt alkalommal is felírtak számára. Közvetlenül halála előtt is, a már fentebb említett tüdőgyulladását orvosolandó. De szedett még magas vérnyomás elleni szereket, és egyéb tablettákat is. Márpedig, ezek külön-külön adagolására is oda kell figyelni, együtt pedig többségük nem is biztos, hogy szedhető…
Brittany Murphy: 32-féle gyógyszer hat év alatt
2010. március 21. 21:38
#2
|
|
_ToTo_Cinikus kritikus |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 05.03.01. Hozzászólás: 12632 Csatolások: 11645 Azonosító: 4133 offline
|
Anyakönyvezett neve Sharon Bertolotti, édesanyja Sharon Murphy és édesapja Angelo Bertolotti után ...
Ezt a Lolás hülyeséget sehol nem olvastam még, illetve most elkezdtem kattingatni és egy pár helyen ahol ugyanez a cikk megjelent angolul, ott így írják ... ez a copy-paste átka.
A velvetre lefordított cíkk pedig álnévként fordítja, nem születési névként.

Kapcsolódó sztárok
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline
0 felhasználónak tetszik: