Ewan McGregor azon kevés hollywoodi sztár egyike, akinek férfiként nem okoz problémát, ha azonos nemû kollégájával kell csókolózni a vásznon.
A Moulin Rouge sztárja az Out Magazinnak kifejtette, neki mindegy, hogy egy szerep kedvéért férfiba vagy nõbe kell beleszeretnie, egyszerûen azért kedveli a szerelmesfilmeket, mert ½amikor az ember szerelmes, rendkívüli dolgokra képes.”
Az ok, pedig, ami miatt McGregorból is kikívánkozott a meghökkentõ vallomás, nem más, mint hogy az utóbbi idõben több hollywoodi film marketingkampánya igyekezett mindent elkövetni, hogy ½nem meleg témájúként½ tüntessen fel forgalomba kerülõ produkciókat.
Ennek egyik példájaként említette meg az Outnak adott interjújában az I Love You Phillip Morris címû vígjátékot, amelynek megjelenését jócskán el is halasztotta a forgalmazó.
A színész szerint nevetséges, hogy a média igyekszik úgy feltüntetni a Jim Carrey-vel közös produktumot, mitha ez nem egy melegfilm lenne. ½Ez igenis melegfilm½ - szögezte le, és hozzátette, hogy nem is lehet másként elkönyvelni, hiszen egy meleg pár szerepel benne, megjelenik egy férfi szexualitása, és a férfi fel is tárja másságát. ½Nem errõl szól a film, de azért ne tegyünk úgy, mintha nem melegfilm volna½ - mondta a film sztárja, majd hozzátette ½Szeretek fiúkkal csókolózni a filmvásznon. Nem melegként ez kifejezetten érdekes feladat½.
S hogy a sztár nem a levegõbe beszél, azt misem bizonyítja jobban, minthogy nemrégiben egy francia kitüntetés átvételekor Párizsban, Ewan McGregor és Jim Carrey között bizony élõben is elcsattant egy csók.
Ewan McGregor a fiúkat is szereti
2010. március 06. 15:22
#2
|
|
ventura |
Csoport: Tag Csatlakozott: 05.07.12. Hozzászólás: 2363 Csatolások: 587 Azonosító: 7500 offline
|
Köszönöm, ismét egy hatásvadász, félrevezetõ topikcím.
1 felhasználónak tetszik:
katiegirl15
2010. március 06. 16:23
#4
|
|
stellaqueenvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.11.20. Hozzászólás: 233 Csatolások: 5 Azonosító: 44062 offline
|
pffff persze ettõl biszex... a csókolózás nem egyenlõ vele...
2010. december 03. 20:06
#6
|
|
anniechelonúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.03. Hozzászólás: 67 Csatolások: 1 Azonosító: 140041 offline
|
Na ne már..
Attól, mert egy szerep kedvéért férfiakkal csókolózik, még nem kéne biszexnek nevezni.Neki egyszerűen ez a munkája, a színészet, és bizony ez néha megkövetel dolgokat.
De éppen ezért tartom fantasztikus színésznek Ewant, mert minden szereppel remekül tud azonosulni.

janet7
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline