Simon Monjack azt tervezi, hogy beperli a Warner Bors filmgyártó céget, írja a The Daily Beast. Monjack szerint õk okolhatók Brittany Murphy haláláért, mivel két héttel a színésznõ elhunyta elõtt visszamondtak egy szerzõdést. A férfi és a színésznõ anyósa szerint ez a stressz okozta a szívrohamot, és a cégnek fizetnie kell a 32 éves Murphy halálárért.
Monjack, akirõl annyit lehetett eddig tudni, hogy egy nem túl sikeres forgatókönyvíró, elmondta, tévednek azok, akik azt állítják, hogy a pénze miatt volt Murphyvel. Elmondása szerint a felesége a kilencvenes évek végén keresett több millió dollárt, de abból már nem sok maradt, mivel olyan dolgokba fektetett be, amibe inkább nem kellett volna. Monjack azt állítja, hogy õ finanszírozott mindent, õ fizette neje összes kiadását.
„Amikor Brittany meghalt, volt 60 sohasem viselt Louis Vuitton darabja. A kutyának is Louis Vuittonja volt. Ezt mind én álltam. Külön tartottuk a pénzünk. Amikor elvittem Brittany-t vásárolni, én fizettem mindent” – nyilatkozta a hitelkártyacsalásért körözött férfi, aki elmondta a több millió dollár értékû ház is az övé.
Brittany Murphy férje beperelné a Warner Brost, amiért megölték nejét
2010. január 29. 20:39
#5
Nagyon faszagyerek gavallér srácnak akarja magát beállítani, de pont hogy ezeket LENYILATKOZZA, fõként a történtek után, hát... egy smucig here lehet.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik:
