A nyáron egy kis változatosság kellett Angelina Jolie szexuális életébe, miközben új filmjét forgatta, így összemelegedett egyik munkatársával.
Gyûlnek a felhõk a Brangelina páros Paradicsomának kék egén. Angelina Jolie-ról ugyanis kiderült, hogy a vágyait nem tudta kordában tartani, amikor Brad Pitt-tõl messze töltött el heteket. Miközben a nyáron a Salt címû thrillert forgatta, elcsábította a beszéd tanárát. Angie addig flörtölt a kirendelt oktatóval, amíg az be nem adta a derekát. Bár ezért sokat valószínûleg nem kellett tennie a világ egyik legszexisebb nõjének. Az afférról egy szobalány számolt be, aki akkoriban a vad szépség lakosztályát takarította. A pletykás hölgy szerint a magas, és igen jóképû nyelvzseni gyakran aludt Jolie-nál. Másnap reggel mindig üres pezsgõs üvegek hevertek a padlón, az ágyon pedig szexuális segédeszközök, gyanús foltokkal a lepedõn. Szóval nemcsak a szerephez szükséges oroszba vezette be az úriember Szent Angelinát, hanem a franciát is gyakorolták egy kicsit.
Közben Brad sem unatkozott, hiszen õ egykori feleségét, Jennifer Anistont hívogatta, és többször titokban találkoztak is, ahogy az már régebben kiderült. Sõt, Jen állítólag azért vette fel az idei Golden Globe-ra alaposan felvágott ruháját, mert a szépfiú mindig a lábait imádta a legjobban. Brangelináék azonban az utolsó pillanatban lemondták a megjelenést, így a volt Jóbarát kénytelen volt beérni Gerard Butlerrel.
Félrelépett Angelina
2010. január 23. 00:25
#3
|
|
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline
|
Idézet(Bessie @ 2010. January 23. - 00:11)
Sõt, Jen állítólag azért vette fel az idei Golden Globe-ra alaposan felvágott ruháját, mert a szépfiú mindig a lábait imádta a legjobban. Brangelináék azonban az utolsó pillanatban lemondták a megjelenést, így a volt Jóbarát kénytelen volt beérni Gerard Butlerrel.
Neeeeeee,
Komolyan....jelentkezzen, aki elhiszi.
Egyébiránt azt hiszem ott volt az egész család a forgatás alatt, tehát már itt sántít.
2010. január 23. 00:32
#4
|
|
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline
|
Én tegnap épp elcsíptem a Reflektort (vagy mi a francnak hívják), abban épp azt ecsetelték, hogy egy másik "szemtanú", valami biztonsági ember a Golden Globe-on azt látta, hogy Jennifer Aniston és Gerard Butler a konyhában estek egymásnak. Ez akár még igaz is lehetne, viszont képek vagy videó nélkül sajnos semmit nem ér....
2010. január 23. 00:37
#5
|
|
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline
|
Idézet(Necros @ 2010. January 23. - 00:32)
Én tegnap épp elcsíptem a Reflektort (vagy mi a francnak hívják), abban épp azt ecsetelték, hogy egy másik "szemtanú", valami biztonsági ember a Golden Globe-on azt látta, hogy Jennifer Aniston és Gerard Butler a konyhában estek egymásnak. Ez akár még igaz is lehetne, viszont képek vagy videó nélkül sajnos semmit nem ér.... 
Igen?Bár ez így nem hír, mert szabadok. Kell bele valami házas, sok gyerekes ember, hogy legyen hírértéke.
Egyébként ha így is történt volna (...) akkor egészségükre, ennyi nekik is jár (mmint az Aniston-Butler párosnak)
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Megvédte a barátnőjét Tom Blyth, miután beszóltak a ruhájának
Megvédte a barátnőjét Tom Blyth, miután beszóltak a ruhájának
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Bejelentették A Bridgerton család következő főszereplőit
Bejelentették A Bridgerton család következő főszereplőit
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában
Sokat dolgozott és utazott velük.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.

offline
0 felhasználónak tetszik: