Zámbó Jimmy halálának egyetlen szemtanúja, Hulé Éva külföldre menekül. Az oka többek között Edit asszonynak az egyik napilapban megjelent nyilatkozata, aminek következtében újra fellángoltak az indulatok. Mivel a Jimmy haláláról szóló akták titkosítva vannak, egyedül a szemtanú, Hulé Éva az, aki az év végén megjelenõ könyvében még újat tud mondani.
"Eleve nem esett jól, hogy Edit végig kóstolgatott ebben a cikkben! Azt állította, hogy Jimmy rászegezte a fegyvert, és a hajdani barátságunkat is megtagadta. Edit inkább vegye elõ a rendõrségi tanúvallomását, hiszen éppen ebben a nyilatkozatában hazudtolta meg önmagát! Azon a hajnalon õ hozta le elõször a gázpisztolyát, ezután mutatta meg Jimmy a sajátját. Bár kristálytisztán emlékszem minden másodpercre, a többit most nem mesélem el, hiszen Jimmy halálának tizedik évfordulóján, ez év végén jelenik meg a könyvem, abban pedig mindent részletesen leírtam" - meséli Hulé Éva.
"A kéziratot ügyvédi letétbe helyeztem, ha velem történne valami, akkor is kiderüljön az igazság! A lektorálással és a kiadókereséssel egy újságíró barátnõmet kértem meg, és amíg én külföldön leszek, õ intézi az ügyeket. Csak annyit mondhatok, tudok még benne meglepetést okozni!" - fogalmaz sejtelmesen a szemtanú.
Az asszony szerint Jimmy özvegyének nyilatkozata után ismét sokan zaklatják õt. Mivel Jimmy halála után rengeteg atrocitásnak volt kitéve, most hogy ezeket megelõzze, úgy döntött, elhagyja az országot. Éva január végén Svédországba utazik, ahonnan valószínûleg csak hónapok múlva tér vissza Magyarországra.
Külföldre menekül Jimmy halálának a szemtanúja!
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.

offline
0 felhasználónak tetszik: