Mr. Frizbi nem akarta elárulni, hogy az RTL Klubbal vagy a TV2-vel tárgyal a mûsoráról. Annyi bizonyos, hogy a Story Tv-n december 27-én lesz utoljára mûsora. A csatorna perrel fenyegeti, de Hajdú áll elébe, ugyanis szerinte nem õ sértett szerzõdést, annak ellenére sem, hogy azt egyoldalúan bontotta fel. Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója egyértelmû nemmel felelt arra a kérdésre, hogy egyezkednek-e Hajdú Péterrel bármirõl.
Hajdú Péter az Esti Frizbi felvételen megnyugtatta rajongóit, hogy továbbra is lesz NévshowR az ATV-n, ráadásul hetente fog jelentkezni, ötven perces adásokkal. Ha valaki még nem engedte el a karfát, akkor azt is eláruljuk, az Esti Frizbi se húzta le végleg a rolót, csak a Story Tv-n szûnik meg. „Ennek elsõsorban nem az az oka, hogy máshonnan is megkerestek és ajánlatot kaptam, az elmúlt évben ugyanis ez sokszor megtörtént. Arról van szó, hogy a Story Tv több pontban súlyosan megsértette azt a szerzõdést, amit kötöttünk velük. Ezért döntöttünk úgy az ügyvédeimmel együtt, hogy ezt a megegyezést egyoldalúan felmondjuk, amit egy hónappal ezelõtt meg is tettük” – foglalta össze Hajdú Péter a körülötte fennálló vihar kialakulásának okait.
„Különbözõ pontok vannak arra, hogy mikor és miért rúghatnak ki engem, illetve a produkciót a csatornától. Felbonthatják, ha nem hozzuk a kívánt nézettséget és még számos más esetben. Mi két olyan passzus találtunk benne, amiért mi legálisan fel tudjuk mondani a szerzõdést. Hallottam a különbözõ fenyegetéseket, hogy engem bojkottálnak, és 50 millióra perelnek, ha megteszem, de azt mondom nekik: legyen inkább egymilliárd. Ez lenne életszerû. Egy olyan csatornának, aminek a nézettsége nem éri el az egy százalékot, egész biztos, hogy a reklámbevétele egymilliárd felé tendál” – javasolta Mr. Frizbi, aki azt is hozzátette, a Story Tv legnézettebb mûsorát gyártotta õ, és a stábja. Majd arra tért ki, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem kétéves szerzõdést kötöttek a csatornával, hanem egyévest, de volt egy benne egy olyan opció, ha együtt tudnak mûködni, meghosszabbítják.
„Megtehettem volna azt is, ha ki akartam volna ebbõl táncolni, hogy elkezdek a mûsorba ornitológusokat és képzõmûvészeket hívni. A nézettség nem érte volna el a kívánt számokat, és akkor õk adtak volna ki az utam” – tette hozzá Hajdú, aki nem élt ezzel az eszközzel, így nem rontotta a saját esélyeit más kereskedelmi csatornánál. Sarka Kata férje nemmel válaszolt arra a kérdésre, tart-e attól, hogyha az egyik országos kereskedelmi csatornához viszi a mûsorát, akkor a másik televízió majd nem engedi el a celebjeit. „Amikor az ATV-n elindítottuk a mûsort, akkor se az RTL, se a TV2 nem engedte szerepeltetni az arcait. Most csak két csatorna bojkottálhatja az Esti Frizbit: az RTL vagy TV2, illetve a Story Tv. Fájni fog, hogy nem lehet ott Havas Henrik, Jakupcsek Gabriella és Galambos Lajos, aki, ha jól tudom, szintén felmondott. A készülõ szerzõdésében pedig, mint mondta, nincs olyan passzus, hogy a magánéletérõl elsõként az anyacsatornájánál kell nyilatkoznia.
„Örülök, hogy végre a munkám kerül elõtérbe, és nem arról van szó, hogy Kata levetkõzik egy férfimagazinnak vagy éppen mi van az õ vagy az én exeimmel. Tudom, hogy ez a showbiznisz, errõl kell szólnia, de már unom. Sikert várok 2010-tõl, illetve szeretnénk egy kistestvért Noéminek, és számítok egy perre is. Mindenkinek fáj a szakítás, a pereskedés, de az kívánom a Story TV-nek, hogy az acsarkodás mellett jusson idejük nézett mûsorok készítésére is." Rényi Ádám nemmel felelt a arra a kérdésére, hogy tárgyalnak-e Hajdú Péterrel az Esti Frizbirõl, így minden bizonnyal a TV2-höz fog szerzõdni a mester.
Hajdú akkor lenne boldog, ha egymilliárdra perelnék
2009. december 24. 11:07
#4
|
prézliPókasszony |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 09.09.12. Hozzászólás: 8034 Csatolások: 25737 Azonosító: 107627 offline
|
Én bírom az Esti Frizbit, szoktam nézni. Mondjuk, mint mûsorvezetõ szimpatikusabb, mint a valóéletben, aki úgy védelmezi a feleségét és féltékenykedik, hogy csak na...
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik:

