Los Angeles - Úgy tûnik, Brittany Murphy (†32) a gyógyszer- és drogfüggõség újabb áldozata.
A 8 mérföld sztárjával ugyanis az elsõ vizsgálatok szerint egy fájdalomcsillapító, a Vicodin, illetve a kokainozás végzett. A színésznõt hollywoodi otthona fürdõszobájában találta meg saját hányásában az édesanyja vasárnap délelõtt, miután zuhanyozás közben leállt a szíve.
Az õ halála kísértetiesen hasonlít a június 25-én elhunyt Michael Jacksonéra (†50), aki azonban nem az elsõ volt ebben a sorban. Így halt meg ugyanis a playmate Anna Nicole Smith (†39) 2007 februárjában, Heath Ledger (†29) tavaly januárban, illetve a Boyzone-sztár, Stephen Gately (†33) is idén õsszel.
Brittany Murphy sok plasztikai mûtéte után rászokott a fájdalomcsillapítókra, a mûtétek után ugyanis pokoli szenvedéseken ment keresztül. Családja, barátai hiába könyörögtek, menjen elvonóra, nem hallgatott rájuk. Murphy az Across The Hall címû filmjének bemutatóján három hete állítólag már alig állt a lábán. Szép csendben rohant a vesztébe, mindeközben karrierje és magánélete is romokban hevert. Akárcsak Jackson esetében, környezete nem tudott segíteni rajta, függõsége miatt nemrég a The Caller címû filmbõl is kirúgták.
- Brittany két végérõl égette a gyertyát, éreztük, hogy rossz vége lesz - tudatta a Fox News-zal egy ismerõse. - Hiába könyörögtünk neki, menjen elvonóra, nem hallgatott senkire.
Nem kizárt, hogy Ashton Kutcher is függõsége miatt hagyta ott annak idején a nála 15 évvel idõsebb, de érzelmileg stabilabb Demi Moore-ért (47). Brit forgatókönyvíró férje, Simon Monjack hasonló problémákkal küszködik, egy repülõútról nemrég a mentõk vitték el. A férfi tudott róla, hogy felesége függõséggel küzd, ezért halálakor még azt is megtiltotta, hogy felboncolják - ezt azonban nem sikerült megakadályoznia. A mostani vizsgálatok szerint a drogok okozták a vesztét.
H. G.
Drogok miatt állt le Brittany szíve
2009. december 22. 10:49
#2
Istenem...olyan szörnyû ezt olvasni...de legalább engedte volna hogy segítsenek rajta
2009. december 22. 11:10
#3
szegényke mondjuk tényleg látszott rajta hogy drogozik,bár én azt nem értem ,hogy sok sztár miért csak a droggal tud fogyózni....meg plasztikára is minek volt neki szüksége..ááá saját magát tette tönkre
nagyon sajnálom ,mert az egyik kedvencem volt aranyos csaj volt és mindig mosolygott
ja meg nem értem a cikkbe mi ez hogy a karrierje romokba volt ..hát nem tom de sztem tök sok filmbe szerepelt mindig is ,annyi hogy nem ezekbe a tipikus nagy költségvetésû szuper mozikba attól függetlenül nagyon jó szinésznõ volt
R.I.P Brittany

2009. december 22. 11:26
#4
|
|
BessieJung Kook |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 07.04.26. Hozzászólás: 15798 Csatolások: 67785 Azonosító: 27941 offline
|
Talán arra célzott a cikk, hogy mostanában nem kapott sok munkát. Borzasztó volt ezt végig olvasni. Nagyon sajnálom, hogy a környezete nem tudta rávenni, a rehabra. Bár van akin az sem segít. Az a nyomorult drog mennyi ember életét tönkre teszi
Hogy száradna le annak a keze, aki a drogot kitalálta!!!!
(Durvábbat nem akarok mondani)
Hogy száradna le annak a keze, aki a drogot kitalálta!!!!
2009. december 22. 11:32
#5
jaaaj. szegény. csak az a gáz, hogy már mindent kitalálnak. szerintem hagyni kéne, mert úgyis megtudjuk, hogy miért halt meg. fölösleges most beállítani anorexiásnak meg drogosnak. de mégis az a legrosszabb, hogy nincs többé...
2009. december 22. 13:37
#6
én sem értem ezt a karrierje romokban volt cuccot...
meg voltak plasztikái? nem is tudtam
amúgy basszuskulcs nem igaz, hogy nem tud senki semmit csinálni! ha én észrevenném, hogy a barátnõm/bátyám/bárkim drogozna nem könyörögnék neki hanem cselekednék basszus
mi az, hogy könyörögtek neki, de hiába?!!
áhh...
amúgy basszuskulcs nem igaz, hogy nem tud senki semmit csinálni! ha én észrevenném, hogy a barátnõm/bátyám/bárkim drogozna nem könyörögnék neki hanem cselekednék basszus
2009. december 22. 13:56
#7
|
Missy Elliottúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.10.22. Hozzászólás: 38 Csatolások: 0 Azonosító: 41822 offline
|
nem hinném, h minden szóról szóra igaz ebben a cikkben, kíváncsi vagyok mi történt valójában. arról sem hallottam h "saját hányásában találták meg".
engem ne nézzenek madárnak!!!
szörnyen sajnálom szegényt.
engem ne nézzenek madárnak!!!
szörnyen sajnálom szegényt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik: