A harmincas éveiben járó színésznõ végre elég érettnek érezte magát arra, hogy egy férfimagazin hasábjain bizonyítsa be, pár elfuserált plasztikai mûtét után is van élet, fõleg ha még többször fekszel kés alá. Mivel a korábbi beavatkozások során a mellét és hasát csúfították el, így Reid úgy érezte, hogy bõven elég a topless, nem kell teljesen levetkõznie. A januári Playboy címlapján pedig még ennyi sem látszik, az igazi - vagy egy kissé retusált - bizonyíték a többi képen látható.
Az elrontott plasztikai mûtétek arcaként ismert Tara Reid pár hónapja úgy döntött, hogy a Playboy hasábjain mutatja be, hogy már korántsem olyan vészes a helyzet, mint korábban volt, ugyanis az elfuserált beavatkozások következményeit sikerült helyrehozni. "Egy internetes oldalon az én mellmûtétemet szavazták meg a világ legundorítóbbjának. Teljesen kétségbeestem. Nem hordhattam bikinit. Rengeteg munkát nem kaptam meg. Elvesztettem a reményt, az egész egy szörnyû rémálom volt." – nyilatkozta korábban Reid, akinek nem csak a mellnagyobbító mûtétjét rontották el, de a zsírleszívás sem jött össze.
Így a 34 éves színésznõ korábban persze nem volt hajlandó levetkõzni, szándékosan. A történtek miatt egykor étkezési zavarokkal is küzdõ hírességrõl ugyanis több paparazzókép is készült, P. Diddy 35. születésnapi partijára pedig egy ruházati baleset adott kitûnõ lehetõséget arra, hogy az egész világ láthassa, mit és hogyan szúrtak el a sebészek.
"Valóban nem sikerült valami jól a mûtét, de sikerült helyrehozni a hibát, és most már minden rendben van. Szeretném, ha ezt mindenki tudná. Többek között ezért is vállaltam el ezt a felkérést, meg akarom mutatni az embereknek, hogy hogyan is nézek ki valójában" - nyilatkozta nemrég az Amerikai pite címû film sztárja, aki egy kartöréshez hasonlítja a történteket. "Amikor eltörtem a karom, mindenki tudott róla. A karomat is rendbe tették, és most már csodálatosan néz ki" - tette hozzá Reid, aki egyébként WPIX-nek adott interjújában fejtette ki ezt a remek hasonlatot.
Szerinte egyébként nagyon idegesítõ, hogy amikor róla van szó valamilyen mûsorban vagy újságban, még mindig nagyon sokszor látja viszont azokat a képeket, amik a helyreállító beavatkozás elõtt készültek. Egyúttal arról is mesélt, hogy korábban azért nem vállalta el az ilyen jellegû felkéréseket, mert fiatal volt, és igazából most, a harmincas éveire érte el a csúcsformáját, mind fizikai, mind lelki, mind mentális értelemben.
Hozzátette, hogy az segített a döntésben, hogy elõtte nagyon sok sztár vetkõzött le már ennek a férfimagazinnak, egyébként nagyon büszke a képekre. Azt, hogy az emberek hogyan fogadják majd a fotókat, persze nem sejti, de reméli, hogy a képek elérik a céljukat. Igaz, azt azért tegyük hozzá, a Photoshop-botrányok korában ezt soha nem lehet tudni, fõleg hogy a képekrõl süt az intenzív utómunka.
A januári Playboy címlapfotóján egyébként Tara Reid keble nem fedetlen, de a lap belsõ hasábjain látható fotókon már jóval több csupasz bõrfelületet lehet látni. Igaz, Reid a teljes meztelenséget nem vállalta be, hiszen úgyis a hasa és a melle fontos az ügy szempontjából. A magazin szerint a színésznõ eleinte nem érezte jól magát az októberi fotózáson, de idõvel belejött. "Amikor nekifogtak, kicsit bizonytalan volt, de csodálatosan nézett ki, és végül õ is feloldódott" - nyilatkozta egy bennfentes, akinek szavait maga az alkalmi modell is megerõsítette. "Azt hiszem sokat segített, hogy egy remek, nõi fotóst választottak. Az is jó volt, hogy az elsõ nap a borítót csináltuk, amin nem vagyok meztelen. Így egy egész napon keresztül együtt dolgozhattam a csapattal, aminek köszönhetõen nyugodt voltam a második, nem nyilvános napon" - vallott a színésznõ.
Tara Reid a Playboyban mutatta meg helyrepofozott melleit
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában
Sokat dolgozott és utazott velük.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline
0 felhasználónak tetszik: