A jövõ tavasz egyik nagy durranása lesz A Titánok harca. A Trója, a 300 sikere után egy újabb ókori harcos kaszálhat a mozik jegypénztárainál. Négy hónnappal a premier elõtt megérkeztek az elsõ plakátképek is!
A Titánok harca (Clash of the Titans) fõhõse Perszeusz, aki a történet szerint szembe száll Hadésszal, az alvilág urával. Küldetésében segítségére lesz több önkéntes katona is. Veszélyes útjuk során démonokkal és szörnyekkel kell megküzdeniük.
Az akciófantasyt A hihetetlen Hulk rendezõje, Louis Leterrier dirigálja. a fõszereplõ, Sam Worthington mellett a filmben felbukkan még Gemma Arterton, Liam Neeson, Ralph Fiennes és Alexa Davalos is. A Warner Bros nagy sikernek ígérkezõ alkotása 2010. március 26-án érkezik a tengerentúli mozik vásznaira.
Addig is, a film elsõ plakátképeit már élvezhetjük a filmet gyártó cég jóvoltából. Ezeken Sam Worthington látható, aki Perszeuszt alakítja majd. Worthington csodálatos napokat élhet át, hisz a múlt hét végén volt az Avatar premierje Londonban, most pedig itt egy újabb szuper mozi, amelynek õ lesz a fõszereplõje. Igaz, ezekbe az alkotásokba sem már nyeretlen „kétévesként” érkezik, hisz az idei nyár egyik nagy slágerfilmjében, a Terminátor – Megváltásban alakította a legfontosabb mellékszerepek egyikét.
Titánok harca: megérkeztek az elsõ plakátképek
2009. december 18. 11:01
#5
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|

bocs, hogy így rakom, de olyan picik...
2009. december 18. 11:05
#6
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
ezek már hivatalosak. 
2009. december 18. 11:12
#9
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
Idézet(Bessie @ 2009. December 18. - 11:09)
Találtam még én is képeket, plusz plakátot is. Hatalmas film lesz látnom kell! Olyan jelenetek lesznek benne

Hát nekem elég lenne az is, ha Sam-et leültetnék egy székre és másfél órán át szépen nézne. Ahogy a Terminátor elején...
Szóval ezt még jó történettel és képvilággal megdobva MUSZÁJ megnézni
2009. december 18. 13:35
#10
|
|
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline
|
A HD trailert megnéztem, csak tátottam a számat,
elképesztõ lesz a látvány, ebben biztos vagyok. Kérdés, ellõtték-e a puskapor nagyját a kedvcsinálóban vagy maradt-e még muníció az egész filmre, illetve a történet elég érdekes lesz vagy csak az akciójelenetek miatt éri majd meg moziban megnézni. Remélem, utóbbi, de mindenképp megvárok majd néhány kritikát.
A poszterek jók, köszi!
A poszterek jók, köszi!
2009. december 19. 12:24
#14
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
szegény Liam hogy néz ki XD
oké, hogy Zeusz, de hát akkor is... Ez a hajszín... :S
2009. december 19. 12:26
#15
|
|
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline
|
Idézet(LucafromHungary @ 2009. December 19. - 12:24)
szegény Liam hogy néz ki XD
oké, hogy Zeusz, de hát akkor is... Ez a hajszín... :S
Ezek a nyersképek annyira kiábrándítóak, nehéz elhinni egy hálivúdi szuperprodukció. Pedig de.
2009. december 19. 12:32
#16
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
Idézet(nozso13 @ 2009. December 19. - 12:26)
Ezek a nyersképek annyira kiábrándítóak, nehéz elhinni egy hálivúdi szuperprodukció. Pedig de. 
A legjobbak a kicsi emberkék
Sam-re meg mennyi barna festéket pakolhattak, az egész trailerben koszos
Kár, hogy az amerikaiaknak így lehet csak eladni a görög mitológiát...
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik:
