A rendezõ elmondta, hogy nem egy, hanem két új Terminátor filmet dirigálna, és benne lenne Sarah Connor is.
Míg a Terminátor franchise jogai kérdéses, hogy hova szállnak (2010 februárjában megtudjuk), és a szebb napokat élt filmsorozat jövõje bizonytalan, McG másik Terminátor-filmet tervez. A Terminátor – Megváltás BD-Live kommentárján a rendezõ elárulta, hogy elkészíti a Christian Bale fõszereplésében bemutatott akciómozi folytatását.
Mindemellett McG már tudja, hogyan „támasztja fel” Sarah Connort, igaz, ezt nem kötötte az érdeklõdõk orrára. Annyit azonban leszögezett, hogy az ötödik Terminátor-film után mindjárt elkészítené a hatodikat is.
Még a Terminátor – Megváltás premierje elõtt McG elárulta, hogy lesz még két rész. Egy májusi interjúban az MTV-nek azt mondta, Kate Connor várandóssága kulcsfontosságú lesz a két folytatásban. További tervei között szerepel az is, hogy bemutassa Marcust, az idõutazást és persze John Connor sorsát.
A Terminátor – Megváltást világszerte májusban mutatták be, s az összbevétele 371,3 millió dollár.
McG még két Terminátor-filmet tervez
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.

offline
0 felhasználónak tetszik: