A Gyík, mint a Pókember képregények legtöbb figurája (ahogy maga Pókember is), egy elrontott tudományos kísérlet eredményeként jött létre. Dr. Curt Connor egy olyan szert akart kikísérletezni, aminek hatására a gyíkokhoz hasonlóan az embereknek is visszanõne elvesztett végtagjuk. Természetesen magán próbálta ki a szert, neki sikerült is visszanövesztenie korábban elvesztett kezét, de a szérumnak volt egy nem várt mellékhatása, így lett belõle a Gyík.
Dr. Curt Connor karaktere már a második és a harmadik részben is szerepelt, a karaktert tehát már jól megalapozták az elõzõ részekben, teljesen logikus lenne, hogy végre történjen is vele valami. Így gondolja egyébként Stan Lee is, a Pókember és még számos legendás képregény atyja, aki már egy évvel ezelõtt is azt mondta, hogy a Gyík lenne a legjobb választás a következõ filmhez. A karakter megformáló színész, Dylan Baker pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy õ szerepelni fog a 4. filmben is, ezért indultak most be a találgatások. Biztosat viszont még valószínûleg jó ideig nem tudunk majd. A filmet csak 2011-ben mutatják be, egy ideig még nyilvánvalóan titkolóznak majd.
Hát én kíváncsian várom


offline
0 felhasználónak tetszik:








