Még nem tudni, mi lesz a sorsuk azoknak a Playboy-fotóknak, amelyek Liptai Claudia szerint is botrányosan erotikusra sikerültek. A képeket trezorban õrzik.
A Bors és a Danubius Rádió Pirítós címû mûsorának egybehangzó értesülései szerint Liptai Claudiáról igenis készültek olyan fotók a Playboy számára, amelyeket sem õ, sem a lap egyelõre nem mert vállalni. A képeken a meztelen Claudia és Nunez Martin, a kubai óriás túlságosan közel került egymáshoz, és a modell fiú úgy érintette meg a színésznõt, ahogy eddig azt csak kevesen tehették meg.
A visszatartott képeken még ennél is sokkal közelebb került egymáshoz a két modell
Fotó: Playboy
– A fotók valóban olyan pikánsra sikerültek, hogy nem mertük vállalni a közlésüket. Még nem tudjuk, mi lesz a sorsuk, ez attól is függ, hogy milyen visszhangja lesz a most megjelent sorozatnak. Eddig olyan információkat kaptunk, hogy jól fogy a lap, és a visszajelzések is kevésbé kritikusak, mint amilyenre számítottunk. Ha ez nem változik, akkor elképzelhetõ, hogy akár a következõ lapszámban nyilvánosságra hozzuk ezeket a fotókat, ám ehhez a döntéshez Claudia jóváhagyása szükséges.
Addig is páncélszekrényben õrizzük a képeket, nehogy illetéktelen kézbe kerüljenek – mondta lapunknak Radnai Péter, a Playboy fõszerkesztõje. Kétséges, hogy Liptai Claudia belemegy-e a túlságosan szexis fotók nyilvánosságra hozatalába, hiszen ahogy a tegnap reggeli Pirítós címû rádiómûsorban mondta, õ is botrányosnak találja azokat.
– Voltak durvább képek, amelyek nem kerültek be. Voltak olyanok, amiken úgy nézek ki, mintha egy nagy drogos buli után végigment volna rajtam a társaság. Úgy választottam ki mind a két fotóst, hogy jó pasik legyenek. Fontos volt mindkettõjüknél, hogy ne valami kis fonnyadt alakra nézzek, hanem valóban elhiggyem abban a pillanatban, hogy meg akarom kapni a képeken keresztül azt a pasast, aki épp ott áll velem szemben – nyilatkozta a rádiómûsorban Claudia.
Liptai: úgy néztem ki, mint akin átment a banda
2009. október 06. 14:33
#2
...most 6-7 férfivel több vagy keveseb, nem mindegy Claudia? xD
2009. október 06. 14:57
#3
|
|
TYÜTYI2006FPS TPS Szimulátor Player |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.07.11. Hozzászólás: 5800 Csatolások: 5266 Azonosító: 34400 offline
|
Ha majd azok a képek megjelennek, arra nagyOOn kíváncsi leszek.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline
0 felhasználónak tetszik:
