Sandra Bullock, aki 2005-ben ment férjhez a mûsorvezetõ Jesse Jameshez, jelenleg a férfi elõzõ kapcsolatából származó három gyermekét, a 15 éves Chandlert, a 12 éves Jesse Jr-t és az 5 esztendõs Sunny-t neveli. Ennek ellenére mindenki azt kérdezgeti tõle, hogy mikor vállal már saját gyermeket.
-Úgy tûnik, az emberek kizárólag a magánügyemrõl akarnak velem beszélgetni, amit én mérhetetlenül unok! - fakadt ki a 45 éves sztár, aki korábban azért nem szült, mert nem akarta gyermekét apa nélkül felnevelni. Amikor azonban egymásba szerettek Jesse Jamesszel, állítása szerint minden megváltozott:
- Úgy érzem, készen állok a gyermekvállalásra, mert szeretek valakit, akirõl tudom, hogy jó apa lenne - nyilatkozta megismerkedésük után. Azóta azonban még mindig nincs közös utódjuk, bár Jesse három gyermekének nevelése így is épp elég kihívást jelent a színésznõ számára.
-Ha holnap teherbe esnék, hálát adnék az univerzumnak, de idõközben megtanultam azt is, hogy bizonyos szempontból többet jelent, ha az ember nem a saját gyerekeit neveli fel. Néha sokkal nehezebb, pedig úgy szeretem õket, mintha a sajátjaim volnának!
forrás: hbosztar.hu
Sandra Bullock - Mindenki a gyerekvállalással nyaggatja
2009. augusztus 05. 15:55
#1
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.


0 felhasználónak tetszik: