A tegnapi nap folyamán 31 embert tartóztattak le egy Nyugat-Virginai déli részén fekvõ hegy tetején, miközben az ott folyó bányászat és annak környezeti hatásai ellen tiltakoztak. A tüntetõk között ott volt a NASA tudósa, James Hansen és az amerikai színésznõ, Daryl Hannah is.
Nem ez volt az elsõ eset, hogy a szõke színésznõ összetûzésbe keveredett a rend õreivel. Harcos környezetvédõ lévén ugyanis többször is volt már letartóztatva. Arra is volt már példa, hogy Daryl Hannah fához láncolta magát több hétre egy nemes ügy érdekében.
A helyi rendõrség vezetõje, Michael Baylous elmondta, hogy a tegnapi letartóztatásokra azért került sor, mert a tömeg eltorlaszolt egy utat, a Massey Energy nevû cég széngyára közelében, valamint feltartóztatott egy hivatalnokot.
A letartóztatások után a tüntetõk tanácskozást tartottak, majd a gyárhoz vonultak és megpróbáltak bejutni. A bejáratokat azonban több száz szénbányász állta el. Ekkor a tiltakozók leültek az útra, majd nem sokkal késõbb feladták a harcot.
A felszíni bányászat robbantásokkal jár, melyekkel a kõszenet fedõ rétegeket távolítják el. Habár a bánya üzemeltetõket kötelezik arra, hogy a hegyeket visszaállítsák megközelítõleg eredeti formájukba, ez nem történik meg minden esetben.
- Erre semmi szükség nincsen. - nyilatkozta a 48 éves Daryl Hannah letartóztatása elõtt. - Ha bölcsen cselekszünk, a megújuló energiaforrásokra támaszkodva óvhatjuk meg környezetünket.
napvilag.net
Daryl Hannah ismét rács mögé került
2009. június 25. 19:57
#2
|
|
zilindaStarity realist |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.01.03. Hozzászólás: 3966 Csatolások: 22042 Azonosító: 48314 offline
|
ezek szerint már az is baj, ha valaki megpróbálja felhívni a figyelmet a környezet megóvására.. érdekes..
lehet tényleg nem ilyen módszerekkel kellene ezt véghez vinni, de ha más módszer nem használ, ez hatásosnak bizonyulna.
szerintem ez nagyon szép dolog volt Daryltõl, nemsokan vállalnak be egy ilyen akciót.

2009. június 25. 20:04
#3
|
|
Klau0604 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.07.14. Hozzászólás: 992 Csatolások: 106 Azonosító: 66181 offline
|
Idézet(larus @ 2009. June 25. - 19:46)
... Daryl Hannah fához láncolta magát több hétre egy nemes ügy érdekében.
nemsemmi...nem tudtam,hogy ennyire környezetvédõ,mindenesetre örülök,hogy vannak még ilyen hírességek
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz
Közös nyaraláson vesznek részt.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sophie Turner megsérült, leállt a Tomb Raider forgatása
Sophie Turner megsérült, leállt a Tomb Raider forgatása
Megsérült a híresség.
Jennifer Lopez izmos háttal búcsúzott a koncertsorozatától
Jennifer Lopez izmos háttal búcsúzott a koncertsorozatától
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.

offline
0 felhasználónak tetszik: