Katie Price (31) egy óra alatt tizenötször próbálta rábírni pasiját a szexre, de hiába táncolt és illegette magát neki Ibizán, Anthony Lowther (28) nagy ívben tett rá.
Jordan mindent megtett azért, hogy egy jót szexelhessen, de ebben nem volt partner a legújabb barátja – derült ki, miután hazatértek ibizai vakációjukról Angliába. A buli szigetén eltöltött pár nap alatt válása után ismét formába lendült a brit kebelcsoda, és visszahozta régi bulizós önmagát: józanul és felöltözve alig lehetett látni a vakáció alatt.
A féktelen partizás közepette néha teljesen elragadtatta magát, és nem foglalkozott a „közönséggel”. Egy ilyen alkalommal kívánta meg kedvesét, és próbálta meg elcsábítani a nõi praktikák széles tárházával: felhúzta a szoknyáját, szexin vonaglott egy klubban, de ez mind kevés volt Anthony vágyának felkeltésére.
Kétségbeesésében még a tangáját is elõvette a meglepett közönség jelenlétében, és odasúgta párjának, hogy „ez vár téged, ha visszamegyünk a hotelbe” – de akciója süket fülekre talált. Majd amikor végre elindultak hazafelé, folyamatosan a szexajánlataival nyüstölte legújabb „szerzeményét”. Anthony erre csak annyit jegyzett meg velük tartó barátainak: „Istenem, ez annyira izgalmas.”
Mindennek van határa, Jordannél is elszakadt a cérna egy idõ után, ami a nála szokásos magamutogatásban öltött testet. „Én vagyok Katie Price, k**rvára nem érhetsz hozzám” – üvöltötte, miután közszemlére tette magát, és lobogtatta átlátszó kombinéjét.
Szemtanúk szerint Anthony mindössze csak fel akarta csigázni Jordant, de végül mindketten hoppon maradtak.
Jordan hiába könyörgött a szexért
2009. június 24. 20:55
#1
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.


0 felhasználónak tetszik:
