Csapatunk teljesítménye nem votl elég a továbbjutáshoz.
VIDEÓ: http://www.youtube.com/watch?v=BjfeItTP8Ds
Nem jutott be az Eurovíziós Dalverseny szombati döntõjébe a magyar versenyzõ. Ádok Zoli és csapata a Dance With Me címû produkcióval lépett a színpadra Moszkvában a csütörtöki középdöntõn. A magyar induló szerint õk nem hibáztak, a maximumot nyújtották a színpadon.
"Amikor lejöttem a színpadról nagyon boldog voltam és elégedett. Amit megálmodtunk, az megtörtént, ez volt a legjobb elõadás amit valaha adtunk. Nem vagyok elkeseredve" - mondta Ádok Zoli a produkció után az MTI-nek, hozzátéve, hogy szerinte "120 százalékot teljesítettek a színpadon".
A táncos-énekes úgy vélte, nem rajuk múlott, hogy nem jutottak be a döntõbe. A dalversenyre ugyanis még mindig jellemzõ, hogy egy-egy országcsoport állampolgárai a másik ország indulójára szavaznak, jó példa erre a Jugoszláv utódállamok esete - fûzte hozzá.
Klész Imre, a legnagyobb magyar eurovíziós rajongói oldal szerkesztõje is arról beszélt az MTI-nek, hogy nyilvánvaló volt több balkáni és a volt szovjet tagköztársaság továbbjutása, ez mindig így szokott történni az Eurovíziós Dalversenyen.
Sok energiát fektettek be
Magyarország idén rendkívül sok energiát és idõt belefektetett a produkcióba, egyebek mellett profi koreográfussal és designerrel dolgozott a stáb. Ádok Zoli is jó teljesítményt nyújtott - tette hozzá.
Klész Imre a döntõvel kapcsolatban kiemelte: a küzdelem a norvég hegedûs fiú és a görög popsztár között fog eldõlni, de meglepetést okozhat Spanyolország is.
A világ második legnagyobb arénájában, a moszkvai olimpia stadionban megrendezett második középdöntõ tizenkilenc indulója közül tíz jutott tovább a döntõbe csütörtökön este. A szavazatok alapján a 25 döntõs produkció között lesz Norvégia, Görögország, Azerbajdzsán, Horvátország, Ukrajna, Litvánia, Albánia, Moldova, Dánia és Észtország.
A középdöntõ fináléjában az Igor Mojszejev Táncegyüttes egyebek mellett magyar néptáncot is bemutatott néhány perces produkciójában.
Az Eurovíziós Dalversenyen résztvevõ 42 ország elõadói a tavalyihoz hasonlóan idén is elõbb két elõdöntõben álltak színpadra. A május 16-i döntõben a két elõdöntõ húsz legjobb produkciója mellett a házigazda oroszok, és a "Négy Nagy"-nak is nevezett ország jelöltje, a brit, német, spanyol és francia versenyzõk szerepelnek majd.
Az elsõ Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. Azóta a gyõztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az Abba, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, vagy a The Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és Dana International, nem is beszélve a svájci színekben induló Celine Dionról.
Csúnyán kiesett a magyar énekes a rangos versenyen
2009. május 18. 17:52
#3
|
|
BrittanyNot a Queen, a Khaleesi™ |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.10.06. Hozzászólás: 12164 Csatolások: 27467 Azonosító: 73440 offline
|
Idézet(Necros @ 2009. May 18. - 16:50)
A csajok azért szépek, nem tudja valakik, kik õk?
Táncoslányok, sajnos én is ennyit. De rájuk nem lehet panasz úgy érzem. Viszont enyhén Mo égetése ez az egész fellépés.
2009. május 18. 17:57
#4
Hogy õszinte legyek:
1. szerintem itt úgy néz ki mint egy rossz b.zi...
2. ha esetleg azt amit az éneklés mellett csinált úgy hívták volna, hogy ütõs tánc, akkor talán lett volna egy pici esélyünk
3. szerintem egy nagy nulla volt az egész "produkció", a reklámjaiban az volt, h mennyire ütõs lesz, meg h mien nagy durranás...aha...

2009. május 18. 18:59
#5
|
|
Viktoriiaaobsessed with FOB and P!ATD ♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.02.22. Hozzászólás: 1122 Csatolások: 1946 Azonosító: 88094 offline
|
nem is csoda hogy ezzel nem jutott be... :/ nem nagy durranás
2009. május 18. 19:08
#8
Idézet(xxNikixx @ 2009. May 18. - 19:06)
Legalább a norvég srác nyerte meg

Hát, meg kell vallani, tényleg nem rossz
2009. május 18. 19:11
#9
|
|
böttifangörl |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.01. Hozzászólás: 4789 Csatolások: 14166 Azonosító: 70600 offline
|
Idézet(xxNikixx @ 2009. May 18. - 18:06)
Legalább a norvég srác nyerte meg

csatlakozom
De amúgy a mi színpadképünk egy nagy nulla volt a többiekéhez képest. A ruhák sem tetszettek. A szám nem lett volna rossz, csak kicsit máshogy kellett volna kivitelezni. És szerintem egy produkció nem attól jó, hogy milyen ilyen-olyan mutatványokat tesznek bele.
2009. május 18. 19:11
#10
|
|
böttifangörl |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.01. Hozzászólás: 4789 Csatolások: 14166 Azonosító: 70600 offline
|
upsz
ez nem direkt 
Na de akkor leírom ,hogy ne legyen off. Szerintem az észt lányok is nagyon jók voltak illetve Moldova tetszett még nagyon
És persze Izland. Nagyon szépen énekelt a csajszi
Na de akkor leírom ,hogy ne legyen off. Szerintem az észt lányok is nagyon jók voltak illetve Moldova tetszett még nagyon
2009. május 18. 19:12
#11
|
|
szavy |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.05.09. Hozzászólás: 36075 Csatolások: 1849422 Azonosító: 6038 offline
|
Idézet(xxNikixx @ 2009. May 18. - 19:06)
Legalább a norvég srác nyerte meg

az a norvég srác valójában fehérorosz
amúgy a másik két táncos: Papp Timi és Béli Titanilla
2009. május 18. 19:13
#12
|
|
böttifangörl |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.01. Hozzászólás: 4789 Csatolások: 14166 Azonosító: 70600 offline
|
Idézet(szavy @ 2009. May 18. - 18:12)
az a norvég srác valójában fehérorosz
de szerintem egy fokkal nem volt jobb a magyar produkciónál
legtöbb maximum pontot a norvégok kapták, én meg már nem is emlékeztem hogy mit adtak elõ
amúgy a másik két táncos: Papp Timi és Béli Titanilla
amúgy a másik két táncos: Papp Timi és Béli Titanilla
Szerintem sokkal jobb volt a szám hangulata, meg az egész, mint a miénknek. Tökre feldobta a hegedû.
2009. május 18. 19:27
#13
|
|
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline
|
Idézet(bötti @ 2009. May 18. - 19:11)
A szám nem lett volna rossz, csak kicsit máshogy kellett volna kivitelezni.
Nem lett volna rossz, ha jól meg van írva és egy jó énekes adja elõ, normális koreográfiával.
2009. május 18. 19:29
#14
Idézet(Necros @ 2009. May 18. - 19:27)
Nem lett volna rossz, ha jól meg van írva és egy jó énekes adja elõ, normális koreográfiával. 
ez kb olyan mint az ugyan úgy néz ki, csak más xD
2009. május 18. 19:30
#15
|
|
böttifangörl |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.01. Hozzászólás: 4789 Csatolások: 14166 Azonosító: 70600 offline
|
Idézet(Necros @ 2009. May 18. - 18:27)
Nem lett volna rossz, ha jól meg van írva és egy jó énekes adja elõ, normális koreográfiával. 
úgy értve, hogy kajálható szám az emberek számára.
2009. május 18. 19:34
#16
nekem sem tetszett Ádok Zoliék produkciója. semmi extra nem volt benne. amennyire be volt harangozva sokkal, sokkal többet vártam tõle. mondjuk amilyen elõzményei voltak itthon az egész Dalfesztiválnak, nem is csoda, hogy így alakultak a dolgok...
személy szerint még mindig nagyon sajnálom, hogy nem Kátya ment
személy szerint még mindig nagyon sajnálom, hogy nem Kátya ment
2009. május 18. 19:35
#17
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
nekem a dán srác believe again száma tetszett. de azért rybak se volt olyan egetrengetõ, mint amilyen a kapott pontszáma. kihangosítás nélkül elég nehéz így hegedülni...

mi alapján választják ki a magyar vesenyzõt? mert én eddig nem hallottam sok olyat, aki méltó lett volna arra, hogy menjen. rúzsa magdi jó volt. neki van egyénisége. de csézy, meg zoli... hááát... tanulni kell még.

2009. május 18. 19:45
#19
|
|
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline
|
Idézet(bötti @ 2009. May 18. - 18:40)
nyilván szükség volt a kihangosításra egy akkora arénában...
láttál te bárhol olyat? mert ha igen, akkor visszaszívom. és a vonón egy csomó szál elszakadt. na az most csak úgy megy, ha nagy erõvel tépi. ha meg tépi, akkor nem szól olyan szépen, mint hallottuk.
hozzáteszem: szerintem. lehet, hogy nektek van igazatok.
2009. május 18. 19:46
#20
|
|
böttifangörl |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.01. Hozzászólás: 4789 Csatolások: 14166 Azonosító: 70600 offline
|
Idézet(LucafromHungary @ 2009. May 18. - 18:45)
láttál te bárhol olyat? mert ha igen, akkor visszaszívom. és a vonón egy csomó szál elszakadt. na az most csak úgy megy, ha nagy erõvel tépi. ha meg tépi, akkor nem szól olyan szépen, mint hallottuk.
hozzáteszem: szerintem. lehet, hogy nektek van igazatok.
hozzáteszem: szerintem. lehet, hogy nektek van igazatok.
nem értek hozzá, de nem csak õt láttam már így tépni egy szerencsétlen hegedût.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik: