Saját írások, novella, vers, bármi

Én is téged

És mikorra várható új részlet tőled?

Fuh,beleolvastam néhányba,és meg kell hogy mondjam:Nagyon tehetséges vagy!

NutellaHoney, nagyon tetszett ez a részlet, ahogy kellemességből váltott át ilyen sötétté a hangulat. Várom a következő részletet.
Éééés.... igazából én is így érzek, amikor olvasom az írásaitokat. Olyan amatőrnek érzem magam, amikor olvasom a részleteiteket, és úgy érzem, hogy nekem is sokat kell még fejlődnöm, hogy olyan színvonalon írhassak, mint ti.
Bloodrage12, milyen témában írod a forgatókönyveidet?

nagyon szépen köszönöm a szép szavakat ,és nem kell amatőrnek érezned magad,szerintem

Már itt is van:
Három

Gillian szombat reggel viharra ébredt, mely hasonlatos volt ahhoz, ami a szívében uralkodott. Amit elsőként felfogott a zúgó szél hangja mellett, a következő volt: hihetetlen vágyat érzett az írás iránt. Ezért készített magának egy bögre kávét, és a számítógép elé ült. Muszáj volt. Szinte egész délelőtt megállás nélkül püfölte a billentyűzetet, ilyet régen érzett. Szerelmet pedig még egyáltalán nem. Végül kicsivel több, mint ezer szó után kikapcsolta a gépet, az ihlet eddig tartott.
A hétvége javarészt eseménytelenül telt, de nem várt mást. Amikor végzett a tanulnivalójával, és nem maradt az agyában semmi, amit le akart volna írni, úgy döntött, olvas. Ez igazi hobbi volt számára, elmaradhatatlan. Rengeteget olvasott, jórészt regényt- nem túl nyálas romantikusakat, thrillereket és horrort- napi szinten legalább százötven oldalt. Vasárnap délután belemerült abba, hogy elfogadja - holnap iskolába kell mennie. De minden nap közelebb került ahhoz, hogy elmenjen innét egy pezsgő nagyvárosba, és… állj. Akkor itt kell hagynia Mattet. A kávézót. Tonyt. Átkozta magát, hogy ez nem jutott hamarabb eszébe, hisz tudhatta volna! És még csak nem is tehet semmit.
*
„-… ami semmit sem változtat azon a tényen, hogy apád egy fagyilkos.
- Ugyan Lunabella, kérlek! Én nem tehetek róla. – mondtam, valósággal esedeztem neki. – Túl közel volt a víztározóhoz, te is tudod.
- Hát, jó. – arca egyetlen újra felcsillant a szeme. – Hé, te mit veszel fel este?
Vállat vontam, őszintén szólva nem érdekelt ez különösebben. Csak egy újabb ostoba ünnepség, nem fontos, ahogy a többi sem volt az.”
*

„ Caroline sokat tépelődött magában, mire meghozta a döntést. Nem fog elmenni. Nem mehet el, nem hagyhatja itt a szerelmét. Amikor elmondta Lunabellának, a lány borzasztó rosszul fogadta a hírt, de Cal nem is számított ennél jobbra. Őrültséget csinált, rossz döntést hozott, de a szerelem mindent felülírt. Elkerülhetetlenül.”

*
Gillian rámeredt begépelt soraira. Ezt tényleg ő írta volna? Ez nem lehetett ő. Őt nem határozott meg semmi ilyesmi, ilyen zöldség, mint a szerelem… és most mégis, a saját életével párhuzamosan haladó könyvében mégis kimondta, bevallotta magának: a szerelem mindent felülírt. Elkerülhetetlenül. Ez pedig fájt neki, fájt az igazság, közhelyesen megfogalmazva, fájt bevallania magának, hogy a tévhitekkel ellentétben még vannak olyan érzések, amelyek megingathatják. Ez pedig elgyengítette őt. De… mi van akkor, ha Matt nem szereti őt viszont, ha nem viszonozza csillapíthatatlan érzéseit? Ebbe inkább bele sem gondolt, lecsapta a laptopja fedelét, fogta a kulcsait, és elment otthonról.
Sokáig sétálgatott a novemberi napsütésben, tökéletesen céltalanul bolyongva. Teljes volt a csend, a város pedig mérhetetlenül békés, olyannyira, hogy még azt is elhitte volna, hogy lakatlan. Még madár sem járt arrafelé, a kék égen csak elvétve látszott egy-két fehér bárányfelhő. Senkivel sem találkozott, de nem is akart. Csak kiszellőztette a fejét, legyen ez a kifejezés bármennyire is sablonos. Ihletet gyűjtött. Később aztán ezeket írta le a laptopjába:

„Csend honol a hegyen, a patakokat nevelő völgyben, a virágos réten. Sötét éjszaka volt, s aznap különös meséket mondott nekem a szél. Még nem döntöttem, menjek-e vagy maradjak. Bár megkaphatnám a választ! Összerezzentem.”

Nemsokára biztosan el kell mennie, ezen nem változtathat. Viszont megpróbálhat változtatni a helyzetén. Megpróbálhat közelebb kerülni Matthez, megpróbálhatja… nos, megszerettetni magát vele. Talán neki is el kell mennie, talán egyetemista lesz egy másik városban. És akkor nem tehetnek mást, akkor nem fog annyira fájni a hiánya. Igen. Ezt fogja tenni. Ehhez pedig az első lépés: péntek, a felolvasás.

Azon a pénteken a legszebb ruháját vette fel, félórát töltött a fésülködéssel. De nem bánta, szentül hitte, hogy megéri. Elment a kávézóba, leült a pulthoz, és a kávéját iszogatva olvasott. Várt, mert biztos volt benne, hogy el fog jönni. El kell jönnie. Lissa belefeledkezett 19. századi angliai novellájába-, amely az igazat megvallva szerfelett nyálas volt- Gill pedig oda sem figyelt rá, ő inkább a saját lovagjára várt. Aki éppen ebben a pillanatban lépett be az ajtón, sarkában Edith toporgott. Matt észrevette őt, és odaintegetett neki. A lány viszonozta, és közben arra gondolt, mennyire egetverő ostobaságnak hitte eddig azt, hogy valakinek „pillangók verdessenek a hasában, amikor meglátja szívszerelmét”. Pedig minden szó igaz volt belőle.
- Gilly?
- Hm?
- Egy kicsit elkalandoztál, igazam van?
- Aha.
És Tonynak tényleg igaza volt, mert a lány egy szóra sem emlékezett abból, amiről Tony mesélt neki.
- Bocs.
- Á, tudom én, honnan fúj a szél.
- És, mire gondolsz?
- Nem lehet, hogy egy hangyányit beleszerettél Matt-be?
- Jesszus, Tony! Honnan veszed ezt?
De Tony csak ráhunyorított. Később szólalt csak meg.
- Tudod, el is mondhatom neki. – lehalkította a hangját. – De persze, ha nem akarod…
- Nem.
- Biztos?
- Teljesen.
- Hát, jó. Akkor, gondolom, az sem zavar, hogy a szívszerelmed távozott köreinkből.
Gillian megpördült a bárszéken. Elment! Valósággal sikoltotta magában, és talán most először életében, tökéletesen idiótának érezte magát.
(ebben a fejezetben a főszereplő, Gillian könyvéből is olvashatunk részleteket)

Ismételten egy csodálatos fejezet olvashattam
Nagyon tetszett , ahogy megragadatt egyre jobban , a szerelemet , de még is egyenlőre nem hagytad kibontakozni , mert attól , hogy mindent felülír , míg nem létezhet egyből . Felcsigáztál az utolsó három mondattal.

Köszönöm szépen!

első írásom amit publikálok. remélem sokak tetszését elnyeri

platán
ott állt némán
pillantása szikrákat szórt,
egy szót sem szól,
csak hallgatott

értettem a hangját,
a csend metaforáján.
de még mindig nem szólt
csupán csak maga elé nézett

kínosan elmosolyodtam, ő is mosolyogni kezdett
a lány vette a célzást, s közelebb lépett hozzá.
én pedig behunytam a szemem,
s szép lassan vissza hátráltam a terebélyes platánfa mögé.

Reményeid valóságra váltak, nekem legalábbis nagyon tetszik!

köszönöm szépen! és örülök

A halál lehelete
Második fejezet első rész:

Pontosan kilencet ütött az óra,amikor becsusszantam az iskolapadba. Mr.Gregorius már elkezdte a szokásos év eleji rizsáját arról,hogy sokat tanuljunk és,hogy ne fogyasszunk alkohol az iskola területén,meg hablatyolt valamit a családi hátérről is. Nem igazán tudom. Valami vagy inkább valaki sokkal jobban lekötötte a figyelmem. Az anyám. Ott állt Mr.Gregorius mellet,és ártatlan bociszemekkel figyelt rá. Az anyám. Mi a fenét csinál az anyám a sulimban? Ráadásul ma? Teljesen meghülyült szerintem...a reggeli palacsinta és most ez ,azt hiszem fel fogom hívni dr.Lenardot,ha anya nem számol be nekem mindenről. Vagy megbeszélek vele egy személyes találkozót , hisz nekem is jogomban áll tudni , mi történik a saját anyámmal...már teljesen elmélyültem volna a gondolataimban amikor valaki harmadjára is a nevemen szólított.

Először nem is tudtam,hogy ki lehet a hang gazdája aztán észrevettem az első padban Hayley Fostert. Általános iskolában a legjobb barátnőm volt. Mostanra a göndör élénk vörös haja már a válla aljáig ért. Szokás szerint egy tonna fehér és fekete sminket kent fel magára és teshezsimuló ruhát vett fel. De meg sem lepődöm. Hayley ilyen volt. Imádta kiemelni lapos hasát,és vékony lábait. A fiúk pedig nem is hibáztatták érte. Hayley volt az iskola DÖK(diák önkormányzat)vezetője,mindig minden úgy történt ahogy ő akarta. És mivel ez nekem nem tetszett lassan már egy éve,hogy nem is beszéltünk. Okkal. Hay a nyáron többször is próbált felkeresni,de mindig leráztam,mert ha keresett az azt jelentette , hogy akar valamit én viszont még csak köszönőviszonyban sem szeretnék lenni vele. Már gondolkoztam is a következő hihető indokomon amikor megszólalt a számomra életmentő csöngő. Csak úgy felpattantam a padból és rohantam is a folyosóra. De nem voltam elég gyors. Egy vékony kis kéz markolta meg hátulról a vállam,olyan erősen,hogy majdnem felsikoltottam a meglepődéstől.
- Szia Clare,csak érdeklődnék,hogy mi újság veled? - kezdte nyájas hangon Hayley. Legszívesebben megütöttem volna,mert úgy mosolygott mintha a tavalyi ellenségeskedése meg sem történt volna.
- Szia,Hay figyelj most nincs időm erre,rohanom kell tudod mindjárt csöngetnek - gyenge,hihetetlenül gyenge indok volt. Jobbat kellene kitalálnom. Most csöngettek ki , hogy csöngethetnének akkor be?
- Clare,nyugodj meg,nem akarok tőled semmi - nem különösebben nyugodtam meg - csak hiányzik a barátságod. És tudom,hogy a mai nap nem egyszerű neked ezért szeretnék segíteni.
-Hay,ha tényleg segíteni akarsz akkor inkább hagyj békén - és ezzel a végszóval lesöpörtem csontos kezét a válláról és eltűntem a folyosón.

Nem is tudom, mit mondjak, eddig szerfelett fantasztikus, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle!

Köszönöm. Próbálom a legjobbakat , bár gondolom nem mindegyik részlet lehet lényere törő és izgalmas ,de reményeim szerint a szálak ahogy összefutnak meg lesz a várt hatás.

Biztosan meg lesz.

Sziasztok! Itt a folytatás:
Négy

Gillian a hosszú szünetet azzal töltötte, hogy a francia manikűrjét ellenőrizte, és sajnálatos módon meg kellett állapítania, hogy a bal mutatóujján már erősen lepattogzott a lakk.

Múlt péntek – a kudarc – óta rendkívül allergiás volt a külsejére, szép akart lenni, csodaszép. Ezért borzalmasan haragudott magára, legsötétebb perceiben már attól félt, plázacica lesz belőle, ami egyenesen a véget jelentette volna számára. Senki sem tudott Matt felé irányuló érzelmeiről, Tonyn kívül. Könyörgött neki, ne mondja el senkinek. Belehalna, ha más is tudná. Na, tessék, már színpadiasan fejezi ki magát. Ó, Gilly, mi lett veled?
*
Belépett az ajtón. A kávézó csak úgy úszott a viszonylag meleg napfényben, s már megtelt vidáman beszélgető emberekkel. A lány nyelt egyet. Vajon Ő ott lesz? Szívet mintha egy marok szorította volna, szokatlanul ideges volt. Körülkémlelt a teremben - de Mattet sehol sem látta. Hát, a remény hal meg utoljára, gondolta, és lehuppant az egyik bárszékre. Péntek volt, késő délután, az idő tökéletes.
- Szia, Tony!
- Na, helló, Gilly, már vártalak. – a fiú elvigyorodott. – Tudod, számítottam ám rád.
Gillian visszamosolygott. Most már volt egy közös titkuk. Talán nem túl jó ötlet az ember legféltettebb titkát egy pultos fiúval megosztani. Ehhez viszont már késő volt.
- Még nincs itt, igaz?
A fiú bólintott. Gill elhúzta a száját.
- És, ezúttal mit hoztál?
- Verset. Szerelmeset.
- Hah! Most kíváncsivá tettél.
- Várd ki a végét.
*
- Amikor nem szeret majd más, majd szeretlek én. Amikor nem zár karjába más, majd megteszem én. Majd szeretlek én úgy, hogy nem bírsz élni nélkülem. Majd szeretlek én úgy, hogy szebben ne is lehessen.
Gillian Shaw hangja furcsán magasan csengett a néma csendben, amelybe a terem borult. Még csak egy pisszenést sem lehetett hallani. Matt viszont ott volt, és hallotta. Gillian szerette volna azt hinni, csak ő hallotta, senki más. Tekintetük egymáséba forrott, s nem létezett más rajtuk kívül. A lány egyetlen szó nélkül lesétált az emelvényről, bakancsos lábait súlytalannak érezte. Leült a fiúval szembe, egy pillanatig sem véve le róla tekintetét.
- Ez… jó volt. – szólalt meg Matt, hangja érdes volt, megköszörülte a torkát.
- Tényleg? Kösz.
- Igazság szerint… hoztam neked valamit.
- Ó, tényleg? – ó, Gillian, kerüld a szóismétlést, hülyének fog nézni.
És akkor, Matt letett kettejük közé a pultra egyetlen szál sötétlila krizantémot.
*
Így visszagondolva ez volt az a pillanat, amely miatt érdemes volt élni. Ez volt az, amikor megdobbant a szíve, amikor élni kezdett. Amikor belenézett Matt szemébe, és olyat látott benne, amit élete során sosem: őszinte, színtiszta szeretetet. És szerelmet. A pillanat, amikor lenézett a virágra, aztán fel a fiúra, és szájon csókolta őt. Amikor élt. És végre érzett valamit a szívében, nem csak az ürességet. Amikor meg tanult szeretni.
És aznap este nem aludt. Fűtötték az érzelmek, képtelen volt bármit is tenni az íráson kívül – nem evett, nem ivott, nem aludt. Matt megadta neki a számát. Gillian pedig boldog volt, talán életében először. Tudta, hogy közhelyesen hangzik, de így van! Így igaz. Most igaz.

Bocs , hogy csak most volt időm elolvasni a remekművedet - erőteljes alváshiánytól szenvedtem a hétvégén - de örülök , hogy végül még sajgó szemmel is nekiláttam. Elsősorban. Végre. Az a csók. Tudtam. És természetesen mostanra már a mű címe - A krizantén - is értelmet nyert számomra. Bár még van bőven elég szál szabadon hagyva szerintem , egyre kiváncsibb vagyok most mit hozol majd ki belőle.

És , hét én is elhoztam a következő részt.
A halál lehelete
Második fejezet , második rész:
A nap további iskolában ellézengett részére alig emlékszem. Élőhalottként sétálgattam a folyosón és próbáltam hitelesen mosolyogni mindenkire aki köszönt nekem. Szerencsére hamar elszabadultam az első nap ezért most van egy kis esélyem a Larry's-be kávézni. Bevallom tavaly óta nem is jártam itt. Ennek több oka is volt. Elsősorban mert anyagi helyzetem miatt még egy kávét is alig tudtam megengedni magamnak,és hát Hayleyt is kerültem. A Larry's volt minden helyi gimnazista törzshelye. Vannak itt boxok,játékgépek ,bárpult és persze ami Minesotában különösen fontos még fűtés is. Ahogy a középső boxban ültem tanulmányoztam a körülöttem ülő gimnazistákat. Sokakat ismertem is. Egykori szomszédaim,barátaim,padtársaim voltak. De annak már több mint egy éve. Néhányan rámosolyognak miközben a kévájukat kortyolgatják,vagy integettek nekem egy-egy társalgás közepén. Próbáltam mindenkire barátságosan visszamosolyogni,de már nem is emlékszem mindenkire. Tulajdonképpen csak azért ültem be ide,mert nem akartam haza menni és anyával vitatkozni,itt viszont mindenki engem,néz,hogy miért iszogatok egyedül egy hat személyes boxban. A szánalmas és egyben fürkésző tekintetek talán még jobban idegesítenek,mint a csokis palacsinta. Mintha nekem nem lenne jogom itt kávézni. Úgy bámulnak mint valami cirkuszi látványosságot. Sőt inkább mint valami leprást aki eltévedt a klinika keresése közben. K.pják be , inkább itthagyom őket. Ők is csak a kiközösítő társadalom újabb felsőbrendűsége .A lehető leggyorsabb tempómban felkaptam a táskámat és éppen felálltam a boxomból,már azt is fontolgattam,hogy hazafele melyik kerültőútón sétálok amikor valaki félbeszakította a merengésem a hangos köszönésével.
- Szia,szépségem!-ordította Zac az ajtóból,ahogy megláttott. Egyenesen odasétált hozzám és adott egy hatalmas ölelést. Zac volt az elmúlt egy évben az egyetlen komolyabb társaságom. Anyámat és a kicsit túlságosan kíváncsi pszihológust leszámítva legalább egy velem egykorú emberre szükségem volt és ez volt Zac. Megismerkedésünk története roppant egyszerű . A lakókocsiparkban ahol lakom,Zac a szomszédom. Nem titok,hogy kicsit kétes alak. Annak ellenére,hogy csak két évvel idősebb nálam nem jár sem gimnáziumban sem főiskolára,inkább pénzmosással,nőkkel időnként drogokkal üzletel. Többször is felajánlotta,hogy egy kis magamutogatásért rendes pénz fizetne,de akármilyen szűkösen is álltam,ezt az ajánlatot nem fogadtam el. És Zac mindig megértette,soha nem erőszakoskodott és erőltettet rám semmit. Őszinte kedvesség lakozott benne és talán ez az oka annak,hogy a lakás környékéről ő az egyetlen barátom.
- Szia Zac - visszaöleltem,de gyorsan el is húzódtam. Láttam,hogy jött az egész bandája. Nem sok kedvem volt egy csapat keményfiúval egy boxban társalogni. Zacal is csak azért beszéltem,mert titokban nagyon rendes srác volt,sőt még okos is. Ha jobban szemügyre veszem akár még jóképűnek is mondható . Világosbarna rövid haját mindig fölzselézte ,és álltalában baseball sapkát vett rá. Kisfiús mosolyával és hatalmas , kidülledő zöld szemeivel bárkit levett a lábáról. Majdnem két méter volt, kicsit több mint egy fej magassággal fölém tornyosult. Karjai izmossá és kidolgozottá váltak az utcán töltött évei alatt,márkás ruháit pedig mindig tisztán tartotta. A legtöbbször nagyon kellemes első benyomást tudott nyújtatni.
- Rég nem láttalak ,mi történt? Ennyire lefoglal az üzlet?- szerettem volna,ha úgy hangzik a kérdésem,mint akit a válasz is érdekel,de közben igyekeztem az ajtó felé araszolni.
- Hova,hova? - ragadt meg a karom Zac,de annyira barátságosan mosolygott mellé ,hogy ez a gesztus nem is hatott erőszakosan - Meg sem hallgatod a távollétem okát? Gyere,meghívlak egy kávéra a srácokkal és mindenről beszámolok,már rég nem beszéltünk Szépségem,csak egy kávé - a hangja egyszerre volt esedező,könyörgő és kicsit utasító - Maradj!
Őszintén,ha magamba néztem arra gondoltam tényleg szükségem van erre a kávéra. Nem azért,mert koffein függő vagyok,és rég nem jutottam hozzá,hanem mert amíg Zac távol volt tényleg csak magammal voltam. Főként a gondolataimba mélyedtem és olvasgattam valamit az idei tananyagról. Jól esett Zac törődése. Ha eddig nem is vallottam be magamnak hiányozott Zac. Ő volt az egyetlen barátom és a távolléte olyan volt,mintha a saját magányom börtönébe száműztek volna. Nem beszélhettem senkivel. Senkivel aki meg akart volna érteni , senkivel akit érdekeltem volna komolyabban ,de Zac , ő mindig kivétel volt. És ezt a helyzetét szerintem még élvezte is. - Egy kávé Zac,többre nincs időm. -Hazudtam. Valójában tengernyi időm van , és valószínűleg a hatalmas mosolyom ezt el is árulta,de Zac nem szólt semmit csak izgatottan bólintott.
- Gondolom a szokásos lesz,Szépségem - az utolsó szót,csak olyan halkan mondta,talán rajtam kívül senki nem is hallotta,de nem volt időm ezen elmélkedni,lehuppantam a boxba,Zac mellé és intettem a pincérnőnek.
A lányt,ha minden igaz Tifaninak hívták. Nem nagyon figyeltem,amíg Zac rendelt egy teljesen új sráccal voltam elfoglalva aki csak most lépett be az ajtón. Nagyon régóta nem foglalkoztam fiúkkal,de ebben a srácban volt valami ami vonzta a tekintetem. Fekete haja félig az arcába lógott,de így is láttam milyen szép óceán kék szemei vannak. Fekete testhez feszülős hosszúujjú póló volt rajta egy sötétkék szaggatott farmerral és egy divatosan hozzá illő fekete bakancsal. Valószínűleg megérezte,hogy őt nézem,mert ahogy beljebb lépett egyből felkapta a tekintetét a telefonjáról és keresett valakit. Tekintete végül megállapodott Zacan,és idesétált. Zac amint leadta a rendelést felpattant és kezet fogott az ismeretlen sráccal.
-Emberek, Ő itt Daniel - kiáltotta el magát. Nem kellene meglepődnöm,a srác stílusa és első benyomása teljesen beleillet Zac társaságának körébe. Tipikus lázadó szerelés , kemény kifejezéstelen arc , telefonfüggés , benzin szag , és természetesen egy nadrágba rejtett kés. A legtöbbször amikor Zaccal lógtam szándékosan kerültem a haverjait. Elsősorban ijesztő és barátságtalan külsejük miatt , másodsorban pedig a modoráltatlan viselkedésük miatt. Daniel azonban , belőle sugárzott valamiféle kellemes és megnyugtató energia. Valami ami miatt úgy érztem már vagy ezer éve ismerem. Valami ami miatt megremegnek a térdeim , ha csak a szemébe nézek. Azokba az ócánkék szemekbe. És ezt többféleképp lehetne érteni. Nem csak a sötétkék egy eddig számomra ismeretlen árnyalatát tükrözték hanem mintha ténylegesen az óceán habjai hullámoztak volna a tekintetében. A tekintetben ami fogva tartott.
- Remélem,nem baj ,ha csatlakozik hozzánk?! - Most már nem csak Daniel ,de Zac is egyenesen rámnézett ,mintha valami engedélyre várnának. Válaszolni nem tudtam,de egy bólintás még kitelt tőlem. - Köszönöm Szépségem - mosolygott szokásos kisfiús bájával Zac. Csak most vettem észre,hogy a box hat személyes mi viszont Daniellel együtt heten voltunk. Már éppen jeleztem volna,ha örömmel átadom a helyemet Zac és Daniel nem zavartatták magukat. A két oldalamra ültek én pedig a lehető legkisebb méretűre akartam préselődni kettejük között.

hát én ezt írtam de nagyon béna szerintem lesz folytatása
Agusztus 31.
Most kezdtem életemben először naplót írni. Nem tudom hogy kezdjem. Talán az elejénél. A nevem Farkas Flóra. Szeretek írni , olvasni, énekelni és a nyáron egy sorozatban is szerepeltem. Ez egy másik történet, de leírom, mert az életem részévé vált ez is. A nyáron , amikor befejeztem az általánost,anyáék megígérték ,hogy elmegyünk Spanyolországba nyaralni. Voltam mindenfelé, főleg a tengernél. Ott sétálgattam, dudorásztam épp, amikor egy fiú megállított, aki az én hősöm volt(a sorozatban) azzal hogy nem akarok-e egy sorozatban szerepelni. Elmagyarázta , hogy egy éneklős,táncolós sorozat,vagyis egy szappanopera. Természetesen ezt nem hagyhattam ki, ezért beleegyeztem. Alig vártam , hogy kezdjük,de semmi sem hab a tortán. Az egész nyár próbából,próbából és próbából állt. Élveztem az első 3. napot aztán maga a pokol lett az egész. Koránkelés, interjúk, dalírás, éneklés, koreográfia és a forgatókönyv. Igen a forgatókönyv. Nyolcvan részes szappanoperáról van szó, amiben én vagyok a főszereplő és egy részben vagy 10 oldal szövegem van. De nem bántam meg, mert élvezem a társaságot. Bár ők spanyolok, imádok velük beszélni és legalább erősítem a beszédemet. A legjobban Mariával jöttem ki és most is tartjuk a kapcsolatot, mert visszakellett jönnöm Budapestre. Itt kezdem holnap a sulit, a Szent István Alapítványi Gimnáziumot. Be kell vallanom ideges vagyok. Hogy állnak majd hozzám? Szeretnek majd vagy csak kihasználnak? Bár csak holnap kezdődik a Maria del a Charsia de vajon látták-e a bemutatót? Ehhez hasonló kérdések vannak még a fejemben. De meg kell mondanom, szépen nézek ki a sorozatban. Na, eléggé beképzelt voltam. Mindegy próbálom kizárni a fejemből a sulit és mindent. Csak egy valamivel foglalkozok: beszélek Mariával

Már megint fantasztikusat alkottál,nagyon jók lette az eddigi részletek is
A többieknek is mondom,hogy nagyon érdekes és tartalmas történeteket/részleteket/novellákat raktok fel,csak így tovább
Szerintem nemsokára majd én is rakok fel verset vagy egy novellát,mert sok ötlet gyűlik össze a fejemben,csak most gép/telóelvonásom van,tanulás miatt :/ de néha azért felnézek,és megdöbbentően jó "költemények" díszelegnek a fórumon

Már megint fantasztikusat alkottál, fogadd őszinte tiszteletemet. Remélem, egyszer kiadod.