Julia Roberts hamar megkezdte másfél éves kisfia, Henry szexuális felvilágosítását. A színésznõ ugyanis legújabb filmjének forgatására is magával vitte az apróságot, aki még a pikáns jeleneteket is végignézhette.



Julia és Clive Owen nemrég forgatták le a Duplicity címû filmet, amelyben a két fõszerepelõ az egyik jelenetben vadul egymásnak esik. A színésznõ szerint gyomorforgató volt a szexjelenet, és végig arra gondolt, hogy bárcsak vége lenne már.

- Egymásra néztünk Clive-vel, és láttam rajta, hogy ugyanazt gondolja, mint én: iszonyatosan kellemetlen a helyzet. Ráadásul ott volt a kisfiam, Henry is, akit nem hagyhattam otthon, ezért magammal vittem a forgatásra. A szexjelenetnél is ott állt a sarokban, és engem bámult – fakadt ki Julia.

Clive és Julia ráadásul évek óta barátok, így még nehezebb volt levetkõzniük a gátlásaikat. Végül úgy oldották fel a feszültséget, hogy elkezdtek viccelõdni egymással. A rendezõ, Tony Gilroy pedig csak nézett rájuk megrökönyödve. Hiszen annak ellenére, hogy profi színészeket szerzõdtetett, úgy viselkedtek mindketten, mint az idétlen tinédzserek.