Májusban lesz tizenöt éve, hogy nincs közöttünk a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna, aki március 21-én ünnepelné 49. születésnapját. A brazil zsenit halála után is milliók bálványozzák, hozzá hasonlítják a Forma-1-es pilótákat, és rajongói a tragikus imolai nap óta sem tudják feledni.
Ayrton Senna: 1960-1994
Senna legenda volt a maga korában is, de halála után is az maradt, így napjainkban is úgy tekintenek rá több millióan a világon, mint egy hõsre. Egy rettenthetetlen, mindig kizárólag csak a munkájára összpontosító, rendkívül intelligens és erõs akaratú hõsre, aki olykor azonban nem riadt vissza olyan tettektõl sem a pályán, ami bizony nemtetszést váltott ki riválisaiból.
Sokan tartották arrogánsnak és érzéketlennek, ám azok, akik közelebbrõl ismerték, teljesen más emberként festették le.
Teljes nevén Ayrton Senna da Silva 1960. március 21-én látta meg a napvilágot Sao Paulóban egy elég jómódú és mélyen vallásos család második gyermekeként. Ayrton apja, Milton autóalkatrész-kereskedõ farmtulajdonos, édesanyja, Neida, egész életét családjának szentelte. Sennának van egy nõvére, Viviane, és egy öccse, Leonardo. A pilóta családja nagyon összetartó volt, és bár Forma-1-es karrierje alatt Senna Monte-Carlóba tette át székhelyét, az otthon mindig Brazíliában volt, Santanában.
A végzetes nap.....
Vasárnap Senna tehát a pole pozícióból rajtolhatott, a futamot azonban rögtön a startnál meg kellett szakítani egy óriási baleset miatt. Következhetett az új rajt, amit Senna remekül kapott el, mögötte Schumacher autózott. A hetedik körben a brazil a rendkívül gyors, Tamburello kanyarhoz érkezett, Williamse azonban egyenesen az ott található betonfalnak csapódott körülbelül 217 kilométer per órás sebességgel. Az ütközés óriási volt, a legendás sárga sisak pedig mozdulatlan maradt...
Az orvos a pilóta szemhéját felhúzva látta, hogy Senna mély kómába esett, és végül a bolognai kórházban belehalt sérüléseibe. A brazil 34 évet élt, ha pedig még most is közöttünk lenne, 2009. március 21-én már 49. életévét töltötte volna be. Sir Frank Williams ellen egyébként vádat emeltek Olaszországban Senna halála miatt, késõbb azonban felmentették a britet.
Sennát Sao Paulóban helyezték örök nyugalomra, halála az egész világot megrázta. A brazil kormány háromnapos gyászszünetet rendelt el, és milliók vettek tõle búcsút. A temetésen szinte kivétel nélkül, minden versenyzõtársa részt vett, még legnagyobb riválisa, Alain Prost is. A pilóta sírja a Morumbi temetõben zarándokhellyé változott, Brazíliában pedig utcát és metróvonalat is elneveztek róla. Senna halálának is köszönhetõen a Forma-1-ben számos, a korábbiaknál jóval szigorúbb biztonsági elõírásokat vezettek be, amelyeknek az lett az eredménye, hogy 1994 májusa óta egyetlen haláleset sem történt a sorozatban.
A pilótát a szurkolók és barátok mellett, akkori barátnõje, Adriana Galisteu, a szülei, Neida és Milton, illetve testvérei, és azok gyermekei gyászolták. Senna bár autóversenyzõi pályafutása elején nõs volt, a nyolcvanas évek elején elvált feleségétõl, gyermekük pedig nem született. Senna azonban rajongásig szerette nõvére, Viviane gyerekeit, és mindig azt mondta, hogy Bruno nevû fia még sokra viszi az autósportban... Nos, Bruno Senna közel járt ahhoz, hogy 2009-ben Forma-1-es pilóta legyen, ám még várnia kell a bemutatkozásra. Mostanában úgy hírlik, a DTM-ben versenyezhet idén, ám talán nem kell sokat várni arra, hogy a Senna név ismét feltûnjön a királykategóriában.
R.I.P Ayrton Senna

offline
1 felhasználónak tetszik:








