Juj, ez nagyon nehéz.
Színésznő: Számomra öt éve áll az első helyen Vanessa Hudgens. Még a HSM-ben szerettem meg, és azóta mindig ő az első ilyen téren. A második Leighton Meester, ő egyszer fent van nálam, egyszer lent - most nagyon megszerettem újra a Gossip Girl-nek köszönhetően, illetve hogy Magyarországra látogat. A harmadik helyen Kristen Stewart áll a Twilight megjelenése óta, de még régebben visszanéztem pár filmjét és rájöttem: ez a lány nagyon tehetséges, és nem csak a Twilight-ban! A negyedik helyet Kaya Scodelario birtokolja, akit elég kevesen ismernek, még kevesebben kedvelnek. Én a Skins-ben láttam először őt szerepelni és rendkívül megfogott a karakterével, a színészi játékával. Az ötödik hely pedig Katie Cassidy-é, akit ugyan még nem sokszor láttam filmekben, vagy sorozatokban, de az a kevés elég volt ahhoz, hogy megszeressem.
Színész: Az első Jensen Ackles, a Supernatural-ban láttam őt először, majd megnéztem még pár filmet, ami az ő nevéhez fűződik és határozottan imádom a pasit úgy ahogy van - és még énekelni is tud (: A második nálam Ed Westwick, bár igaz ami igaz, hogy ő nemrég vált azzá. Nem sok mindenben láttam őt, de számomra elég meggyőző, hogy minden bizonnyal ő fog szerepelni az Üvöltő szelekben, méghozzá a főszerepben! Harmadik Ian Somerhalder, a Vampire Diaries Damon Salvatore-ja. Negyedik Chace Crawford, akit igaz csak a Gossip Girl-ben láttam, de a szívemhez nőtt. Ötödik pedig Jared Padelecki, mióta először láttam az Odaátban.
Énekesnő: Folyton változó, de akik mindig ott vannak: Vanessa Hudgens, Leighton Meester, Rihanna és mostanában Kesha, illetve Lady Gaga [etc.]
Énekes: Jensen Ackles, Jason Mraz és Adam Lambert [etc.]
Együttesek: Paramore és 30H!O
Sportoló: Lewis Hamilton <3
Ki a kedvenc sztárod, mióta és miért szereted?
2010. április 25. 17:01
#81
|
|
dontTRUSTmeúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.25. Hozzászólás: 7 Csatolások: 0 Azonosító: 125810 offline
|
2010. április 28. 15:44
#83
|
|
delena3cuidado con el ángel♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.03. Hozzászólás: 1385 Csatolások: 372 Azonosító: 124110 offline
|
KATE WINSLET; először a Titanicban láttam olyan 5 éve, már akkor megfogott, a példaképem lett. aztán elkezdtem minél több filmjét nézni, és hát nem okozott seholsem csalódást:D stílusa is 5-ös (Y)
KRISTEN STEWART; ő nálam eléggé ingadozó. egyszer ő a kedvencem, máskor utálom xd. most jelenleg imáádom és nem tervezem h változtatnék rajta
MILEY CYRUS; ő is eléggé változó. amúgy kb a hannah montana óta szeretem
nem best, csak kedvenc!
SELENA GOMEZ; nagyon bejön a stílusa:D
CHELSEA STAUB: a Jonasban ismertem meg, de más filmjeit látva meg kellett róla győződnöm, hogy őstehetség=)
akiket még nagyon kedvelek: Nicole Anderson, Kesha, Lady Gaga, Emily Osment

2010. április 28. 20:39
#85
Idézet (linsey.96 @ 2010.04.28. 20:38)
Johnny Depp
2010. április 28. 20:42
#88
|
|
mutyafangirlvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.08.28. Hozzászólás: 148 Csatolások: 76 Azonosító: 37909 offline
|
Legerszky Krisztina, Damu Roland
És a Jóban Rosszban fele színésze xD
És a Jóban Rosszban fele színésze xD
2010. április 29. 13:27
#89
Ööö,nem tudomx D. Selena Gomez,Johnny Depp,Ashley Greene,Kellan Lutz,stb.
2010. április 29. 13:35
#91
|
|
BrittanyNot a Queen, a Khaleesi™ |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.10.06. Hozzászólás: 12164 Csatolások: 27467 Azonosító: 73440 offline
|
Lehet én vagyok dilis, de nekem ez a két téma a "same one" kategóriába tartozik...
http://starity.hu/forum/topik/104488-ki-a-kedvenc-sztarod-miota-es-miert-szereted/
http://starity.hu/forum/topik/104488-ki-a-kedvenc-sztarod-miota-es-miert-szereted/
2010. június 21. 12:25
#93
|
|
Urban Ninjavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.06. Hozzászólás: 127 Csatolások: 32 Azonosító: 124448 offline
|
Uh nekem Robert Hoffman.
Már lassan több mint 2 éve.
Meg persze még egy csomó más, de őt szeretem a legjobban.
(Jennifer Garner,Kwon BoA,Lady Gaga,Michael Vartan,Jake Gyllenhaal)
(Jennifer Garner,Kwon BoA,Lady Gaga,Michael Vartan,Jake Gyllenhaal)
2010. június 21. 12:36
#94
|
|
lolypopp♥MyDream.. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.03.25. Hozzászólás: 957 Csatolások: 25 Azonosító: 123490 offline
|
Number one egyértelműen : Cheryl Cole
Már a Girls Aloud óta szeretem de szólóba nekem jobban teccik
+ Pixie Lott, Katy Perry, Kellan Lutz, Robert Pattinson
meg még talán Angelina Jolie
+ Pixie Lott, Katy Perry, Kellan Lutz, Robert Pattinson
meg még talán Angelina Jolie
2010. június 22. 13:52
#95
|
|
Lena015visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.10.30. Hozzászólás: 138 Csatolások: 0 Azonosító: 42512 offline
|
Annalynne McCord az egyik kedvencem azóta, hogy a Kés/alatt-ban láttam. A filmet is miatta kezdtem el nézni...sajna csak 1 évadba szerepelt, de jól játszotta a szemét tinicsajszit és szerintem gyönyörű bár az arca különleges.
A másik kedvencem Doutzen Kroes, amióta megnéztem tavaly az első Victoria's Secret divatbemutatómat. Szuper, hogy ő nem olyan sovány mint a többiek hanem van feneke és combja. Én sajna inkább a többi modellre hasonlítok testalkatban, pedig nekem tetszik ha egy nő kicsit husis

2010. június 23. 21:11
#96
|
|
Minimanó94♥Mrs. Brown♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.17. Hozzászólás: 4150 Csatolások: 1061 Azonosító: 120485 offline
|
A Twilight térhódítása óta odáig meg vissza vagyok Robert Pattinson -ért!!!
Továbbá nagyon nagy kedvencem Ian Somerhalder és Paul Wesley!!!
Kedvenc színsznőim Ashley Greene és Ashley Tisdille!
és nagyon jó párost alkot Ashley & Jackson Rathbone!
Továbbá nagyon nagy kedvencem Ian Somerhalder és Paul Wesley!!!
Kedvenc színsznőim Ashley Greene és Ashley Tisdille!
és nagyon jó párost alkot Ashley & Jackson Rathbone!
2010. június 23. 21:17
#97
|
|
Dóiikavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.03.31. Hozzászólás: 317 Csatolások: 138 Azonosító: 123872 offline
|
Leonardo DeCaprio- Titanic óta - mert helyes ♥
Jensen Ackles- Véres Valentin Óta - mert helyes ♥
Jake Gyllenhaal- Bizonyítás óta - mert tehetséges és helyes ♥
Jensen Ackles- Véres Valentin Óta - mert helyes ♥
Jake Gyllenhaal- Bizonyítás óta - mert tehetséges és helyes ♥
2010. június 23. 21:21
#98
Ez nem kérdés. DAVID VILLA
A 2008-as foci EB-n az oroszok elleni első mérkőzésen láttam meg, nagyon tehetséges játékosnak tartom, minden tiszteletem az övé.
A 2008-as foci EB-n az oroszok elleni első mérkőzésen láttam meg, nagyon tehetséges játékosnak tartom, minden tiszteletem az övé.
2010. június 23. 21:24
#99
|
|
bernadett1991új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.22. Hozzászólás: 25 Csatolások: 12 Azonosító: 129746 offline
|
Kedvenc szinészeim Kristen Stewart és Robert Pattinson amiota lattam a Twilight filmet,egyrészt azért mert nagyon jo szinészek , másrészt a film miatt.
2010. június 24. 19:25
#100
|
|
Fanni00 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.03. Hozzászólás: 4116 Csatolások: 1483 Azonosító: 126355 offline
|
2 is van..
Justin Bieber.. imádom..
már amikor először halottam a zenecsatornán a One Time c. számát akk beleszeretettem.. és mindig azt hallgattam..
persze a tesóm csak vele cukkolt.. de én azóta imádom őt.. és azért mert irtó aranyos..
a másik meg Sterling Knight ..
őt a SWACH-ban ismertem meg. először nem figyeltem fel h mien jópasi.. csak később.. és akk zúgtam bele mikor láttam a filmjét

Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline
0 felhasználónak tetszik: